Sokáig kerestem azt a helyet, ahová én magam is örömmel járnék gyógytornára és rehabilitációra. Ahol megfordultam, szakmailag kiválóak voltak, mégis hiányzott belőlük valami. Volt, ahol a környezetet éreztem személytelennek, máshol a hangulat állt közelebb hozzám.
Hiányzott a nyugalom. Hiányzott az idő. Hiányzott a tér, ahol valóban meg lehet érkezni. Arra vágytam, hogy a torna olyan természetes részévé váljon a napjaimnak, mint másnak a reggeli kávé. Hogy ne teherként, hanem olyan időként gondoljak rá, amely feltölt, megnyugtat és örömet ad.
Egy hosszú nap után nem újabb zajra és nyüzsgésre volt szükségem. Hanem csendre. Hogy csak én legyek és a gyógytornászom. Hogy legyen idő kapcsolódni. Aztán egy nap megfogalmazódott bennem egy egyszerű gondolat:
Mi lenne, ha megpróbálnám létrehozni ezt a helyet?
Így született meg a Kicsi Rigó Rehabilitációs Ház. Ahol a szakmai tudás és az emberi kapcsolatok kéz a kézben járnak.